- A bontóper során eredetileg az ügyvéd, ügyvédek feladata, hogy a felek minden részletkérdésben megegyezzenek, hiszen ez az alapja a válókereset beadásának. Sok esetben azonban nem sikerül minden vitás pontot rendezni, ami gyakorta a bíróságon derül ki. Ez nem szerencsés. Ilyen esetekben a bíró halasztást kezdeményez, azaz újabb időpontot tűz ki. A bontóper lebonyolítása tovább húzódik, ami testnek, léleknek és – nem utolsó sorban – a pénztárcának is igen fájó lehet. Ezt elkerülendő célszerű mediáció keretein belül rendezni a még nyitott kérdéseket, és a bíróságra immár az írásba foglalt mediációs megállapodással érkezni. Ez a gesztus szinte beolajozza a folyamatot, így az eljárás gyorsan és zökkenőmentesen lezajlik, ráadásul a felek nem haraggal, hanem a sikeres együttműködés kellemes érzésével válnak el, ami alapja lehet a kulturált folytatásnak, aminek leginkább a gyerekek szempontjából van páratlan értéke.

SZÜLŐI FELÜGYELETI JOG ELDÖNTÉSE

- A hatályos jogszabályok értelmében a bírónak eddig lehetősége, a későbbiekben kötelessége mediációban való részvételt javasolni azoknak a szétválni készülő házas- avagy élettársaknak, ahol közös gyerek van. Ez ugyan ellentmond a mediáció önkéntességről szóló alapelvének, de a gyerekek érdekeit szem előtt tartva valóban a közvetítő bevonása igen hasznos lehet az egyik legfontosabb, egyben a legvitásabb kérdés, a szülői felügyeleti jog eldöntésében. A mediáció abban is segíthet a feleknek, hogy végre – a közös cél érdekében – indulatmentesen megfogalmazhassák érdekeiket és megindokolják azokat a másiknak. A mediátor soha nem dönt az ügyfelek helyett, a szerepe mindössze az, hogy segítse a felek saját döntéseinek meghozatalát. A közvetítési folyamatban mód van arra is, hogy ki-ki négyszemközt kifejtse a mediátornak az álláspontja hátterét. A mediátort ilyen esetben is – a másik féllel szemben – titoktartás kötelezi, ám a körülmények átfogó ismeretében célirányosabban rávezetheti a hozzá fordulókat a megoldásra.

CSALÁDI KONFLIKTUSOK

- Szinte nincs olyan család, amelyben olykor ne alakulna ki konfliktus, ám ezeken a helyzeteken általában sikerül túllépni, megoldani. Vannak azonban olyan régóta húzódó, megoldatlan, szinte megkövesült vitás helyzetek, amelyek orvoslása valamiért nem tűr halasztást. Ilyen lehet, ha például a szülő és a gyerek között szakadék keletkezett, ám anyagi okok miatt elkerülhetetlenné válik, hogy valahogy kommunikáljanak, netán dűlőre jussanak egymással. Ezekben a szituációkban segít a mediáció.

PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁK

- A párkapcsolatokban néha vannak olyan, úgynevezett elakadások, amelyekből a felek nem tudnak maguktól továbblépni, amelyen önerőből nem tudnak változtatni. Ekkor van szükség egy harmadik, semleges személyre, aki kellő rálátással, objektívan tudja szemlélni a problémát, és rávezetni a feleket a megoldásra. Párterápia vagy párkapcsolati mediáció? A nyitó megbeszélésen mód van annak tisztázására, hogy a megoldás szempontjából milyen módszer hozhat gyorsabb és hathatós eredményt.

VÁLÁSI MEDIÁCIÓ

- A hatályos jogszabályok előírják a mediáción való részvételre való felhívást a bírók számára (kiváltképp’, ha közös gyermek is van), de ettől függetlenül is egyre gyakrabban kérik közvetítő segítségét a váló felek. Tévedés azt hinni, hogy a mediáció egyfajta “békítő show”! Mindössze arról van szó, hogy a mediációs folyamat során a válni készülők segítséget kapjanak a vitás kérdések gördülékeny, indulatmentes megoldásában. Míg a válóperes ügyvédek – értelemszerűen – csak az általuk képviselt fél érdekeit védhetik, addig a mediátor mindkét fél szempontjait, érdekeit és szükségleteit egyformán szem előtt tartva segíti a folyamatot. Ráadásul, míg az ügyvédek (és maga a bíróság is) kizárólag a múltból származtatható “tényállásokkal” dolgozik, addig a mediátor a jövőre irányítja a felek figyelmét. Ez a semlegesség és jövőre való koncentrálás sok esetben eredményezi a békülést, de ha azt nem is, a kulturált válás lehetőségét mindenképpen garantálja.

EGÉSZSÉGÜGYI MEDIÁCIÓ

- Ha egészségügyi ellátásra kényszerülünk, eleve kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk. Sajnos, a hazai egészségügy arra kondicionálja a betegeket, hogy passzív “tárgyként” viselkedjenek, azaz kérdés, zokszó nélkül tudomásul vegyék, hogy az orvos, avagy az intézmény személyzete azt és úgy tegyen, amit és ahogy akar. Ebből adódóan nincs kultúrája annak, hogy kommunikáljanak a beteggel, ellássák a kellő információval. Részben ezzel magyarázható, hogy a legtöbben csak utólag eszmélve jönnek rá arra, hogy valamit másként kellett volna, valamit elhibáztak, nem a kellő ellátást kapták. Az egészségügyi intézményt beperelni csak kevesen merik és/vagy akarják, mert egyrészt – joggal – félnek az átláthatatlan költségektől, másrészt nem szívesen beszélnének egészségi problémájukról a bíróság nyilvánossága előtt. Az egészségügyi mediáció során mód nyílik arra, hogy a vélt vagy valós mulasztást elkövetett egészségügyi dolgozóval (vagy dolgozókkal) közvetlenül rendezzék a vitát, netán megegyezzenek abban, hogy miként orvosolják a sérelmet, kárt. Az egészségügyi intézmény érintettje (az orvos vagy a személyzet) is érdekelt abban, hogy a vitát ne bíróságon, hanem közvetlen környezetben rendezzék.